Mi az: ha feldobom e-mail, ha leesik boríték?

2017.07.12. | Szombati Orsolya

Ma ismét egy egy interjúval készültem Neked.

Egy nemrégiben kiküldött hírlevelemre kedves válasz érkezett. A feladója Kovács Dóra volt. Dóra levelét a "Mihez kezdj az uborkaszezonnal?" című összefoglalónk ihlette, amit a hírlevelem olvasóinak küldtem ki.   

Mutatom:

Nem vártam sokáig. Azonnal írtam Dórinak, hogy találkozzunk, nagyon szívesen látom őket.

Már csak azért is, mert az, amivel Dóriék foglalkoznak a Hibridlevélnél, nagyon is egybevág azzal, amit mi is tanítunk, amiben mi is hiszünk. Ráadásul a téma is aktuális, hiszen az elmúlt időszakban többször blogoltunk itt, a Sales Blogon, és posztoltunk ebben a témában a Facebook oldalunkon és az Instagram fiókunkban.

Interjú Lénárt Balázzsal, a Hibridlevél alapítójával.

SZO: Miért hoztátok létre ezt a különleges szolgáltatást, a hírlevél és a postai levél egyvelegét?

LB: A Hibridlevél Kft. 2013. februárjában alakult meg a Milpress Kft. leányvállalataként.

A Milpress akkorra már a magyarországi postai levélgyártó szektor vezető vállalatai közé tartozott és üzemében évente 20-30 millió levélküldeményt állított elő, legfőbb ügyfelei bankok, takarékszövetkezetek, biztosítók, közüzemi szolgáltatók voltak.

Ezen ügyfelek igényei alapozták meg a Hibridlevél elindítását, mert szükség volt egy olyan megoldásra, amely egy önkiszolgáló webes automatizált és szabványosított rendszerben fogadja a beérkező leveleket, majd továbbítja azokat az üzemünkbe mennyiségtől és a benne elhelyezett tartalomtól függetlenül. Így indult el a szolgáltatásunk 2013. szeptemberében. 

SZO: "Hibridlevél"? Mit jelent ez?

LB: Ez egy automatizált postai megoldást jelent, ahol ügyfeleink a postázásra szánt leveleiket nem saját nyomtatójukon nyomtatják ki. Sőt! Még a kézi borítékolást és címzést is kihagyhatják és még hosszasan sorban sem kell, hogy álljanak vele a Postán. Ezek helyett csak elküldik leveleiket a Hibridlevéllel on-line, és ezt a hosszadalmas folyamatot mi szupergyorsasággal megtesszük helyettük.

A végeredmény pedig egy postai levél lesz – legyen az marketing levél, számla, felszólító, vagy tényleg bármilyen egyéb küldemény – amelyet végül a Magyar Posta kézbesít.

A rendszer teljes mértékben zárt, munkatársaink nem látnak rá a levelek tartalmára, mindemellett a levelek kiküldése nyomon követhető webes felületünkön. Ráadásul még szerződni sem kell külön egy nyomdával, vagy a Magyar Postával sem.

SZO: Hogyan működik ez a dolog?

LB: Nagyon egyszerűen.

Rendszerünket ügyfeleink interneten keresztül többféle módon érhetik el: például virtuális nyomtatóval, webes felületünkön, illetve szoftverbe integrált interfészen keresztül.

Inkább nézzük meg ezt egy példán keresztül!

Ha postázni szeretnénk például 100 darab egy oldalas DM levelet, akkor először is veletek (azaz a marketing kivitelezés üzletágunk szövegírás divíziójával) érdemes megíratni a levél szövegét, majd egy klassz grafikával ellátni.

Ezután a megszemélyesítéshez már csak egy címlistára van szükség, amit egy egyszerű Word körlevélszerkesztőben is rávarázsolhatunk a levelekre.

Erre azért van szükség, mert a Hibridlevél egyediségéhez tartozik, hogy a levél első oldala tartalmazza a feladó és a címzett adatokat is. Amint készen vannak leveleink és elmentettük ezt egyetlen pdf fájlként, akkor nagyon egyszerűen csak regisztrálni kell a Hibridlevél rendszerébe, majd telepíteni az ingyenesen elérhető Hibridlevél virtuális nyomtatót és a levélküldéshez megfelelő egyenleget feltölteni.

Ha ezzel mind megvagyunk, akkor visszatérünk a kész pdf fájlunkhoz, amelyben a nyomtatásra kattintva a nyomtatók közül a ki kell a Hibridlevél nyomtatót választani és máris elkezdődhet a levelek feldolgozása, ahol a végleges küldés előtt be lehet állítani a nyomtatás és a postázás paramétereit.

Arra is van lehetősége az ügyfeleinknek, hogy akár a webes felületünkön keresztül küldjék be a leveleket. Ehhez részletes segítséget nyújtunk a blogunkon.

SZO: Miért látjátok hatékonyabbnak a hibridlevelet a sima e-mailes kampánylevélnél? 

LB: Ügyfeleinktől érkező visszajelzések alapján is sokkal nagyobb a postai DM levelek konverziója, mint az e-mailes kampányleveleké. 

Amíg egy e-mail nagyon sokszor a spam-ek, vagy a törölt levelek között végzi, addig a postaládába érkezett levelet kibontják és elolvassák. Főleg azért, mert nagyon igényesen meg van címezve és a boríték sem átlagos a két ablak és a hivatalos kinézete miatt. Mindezek mellett beszéljenek a számok helyettünk.

Banki szektorban készítettünk két felmérést

Az első esetben 10-10 ezer potenciális ügyfelet először négy, majd a másodikban tíz különböző kombinációban kerestünk meg. Mindkét esetben látszik, hogy ahol a postai DM levél szerepet játszott – főleg számlalevéllel együtt – ott sokkal magasabb volt a konverzió (értékesítési arány) ellenben a szinte mindenhol alulmaradó e-mail kampánylevelekkel (e-mailes kampány).

SZO: Árban hova kell elképzelni ezt a szolgáltatást?

LB: Az ára alacsonyabb, mint egy hagyományos postai levélé.

Ma 120 forintért adunk fel egy normál postai levelet. Ha azt az irodában állítják elő, akkor számolnunk kell a papír-, nyomtatási-, borítékköltségekkel, ami akár a duplájára is növelheti a postai levél tényleges költségét.

Ehhez képest a Hibridlevél alapára mindösszesen nettó 120 forint, amelyben benne van egy egyoldalas fekete/fehér küldemény előállítási (boríték, papír, nyomatatás) és postázási díja is.

SZO: Milyen visszajelzéseket kaptatok az ügyfeleitektől?

LB: Aki használja, nagyon szereti.

A gyorsasága, az egyszerűsége és az ára miatt is. Színes ügyfélpalettával rendelkezünk a magánszemélyektől a nagy bankokig, rengeteg szektorból. Ügyfeleink leginkább marketing leveleket, számlákat, vagy felszólító leveleket küldenek rajtunk keresztül. Az elején kell egy pici idő, amíg megszokjuk az új folyamatot, de a Hibridlevél gyorsan megtanulható és tényleg megkönnyíti az ember életét. Ezekhez hasonló visszajelzéseket szoktunk kapni. 

SZO: Kinek ajánlod?

LB: Azoknak a cégeknek ajánlom,

  • akik fel akarják dobni a postán küldött számlalevelüket egy színes levéllel, amely még több bevételt generálhat.

  • akik vásárolt címlistával rendelkeznek. Ez az egyik leghatékonyabb értékesítési csatorna új ügyfelek bevonzására például egy jó kis kuponnal megfűszerezve.

  • akiknek pár száz, vagy ezer darab levelet szeretnének küldeni és a kampányaikat gyorsan és hatékonyan akarják bonyolítani.

  • akiknek a minőség mellett fontos az ár is.

SZO: és kinek nem? 

LB: Azoknak nem ajánlom, akik valamilyen tárgyat szeretnének küldeni a borítékban, vagy kézzel alá akarják írni a leveleiket (beszkennelt aláírással lehet persze).

Összefoglalva

Az interjút olvasva most már te is láthatod, hogy a Hibridlevél egy nagyon jó alternatívája vagy kiegészítője lehet az e-mailes kampányleveleknek. Ha postai direkt marketing reklámot (is) tervezel a következő kampányodban, akkor mindenképp érdemes kipróbálnod Balázsék szolgáltatását is. (Balázsék a Sales Akadémia ügyfeleinek kedvezményt kínálnak, a kedvezményt e-mailben lehet igényelni az ugyfelszolgalat@hibridlevel.hu címen). 

Ha még nem töltötted volna le, a Nagy Kampánytervezési Útmutatót itt találod ››

Külön részt szenteltem benne a postai DM-nek.

Ha nagyobb cégekhez szeretnél bejutni, vagy akár csak egy kedves postai levéllel szeretnéd elvarázsolni az ügyfeleidet, a Hibridlevélre biztosan számíthatsz te is!

Sikeres kampányokat és mosolygós ügyfeleket kívánok Neked! 

Hozzászólások (0 db)

Ehhez a bejegyzéshez még nincs hozzászólás. Legyél Te az első!

Szólj hozzá Te is!
Szeretnél hozzászólásaid mellé avatar ikont? A gravatar.com segítségével 5 perc alatt elkészítheted.

(ne félj, nem jelenik meg az oldalon)
Akadálymentesített változat
Betűméret növelés:
Tippek neked!
Exkluzív tartalom
Következő tréningek
Sales blog friss
Facebook rajongók