Videómarketing: amire a te cégednek is szüksége van

2015.06.20. | Szombati Orsolya

A cikk elolvasásához szükséges idő: 3 perc 50 másodperc.

Két fontos érv van, ami a videómarketing mellett szól 2015-ben.

#1: könnyen elérhető a kis cégek, magánvállalkozók számára is. Hiszen a technikai fejlődésnek köszönhetően ma már 2 perc alatt egy okostelefonnal bárki, akár te is elkészítheted az első videód.

#2: töredék idő alatt képes átadni az az információ tengert, amit eddig írásban kellett valahogy "lenyomni" az érdeklődők torkán.

Ezt a két fontos dolgot egyre több vállalkozás ismeri fel. Ugyanakkor ott a 10 pontos kérdés, hogy:

„Oké. Legyen videónk! No de milyen?”

Három ember épp videót forgat. Az egyik egy görgős állványzaton ül, és a kamerába bámul. A másik kávét visz neki. A harmadik figyeli a terepet.

Térjünk rá mindjárt, és nézzük meg: milyen videót érdemes készíteni?

Erről számos kutatás készült az elmúlt években. Megvizsgálták, hogy a cégek vezetői, marketingesei mit gondolnak, milyen videókat kell készíteni. És természetesen  megkérdezték a vásárlókat is, hogy mire lennének kíváncsiak.

Érdekes konklúziók születtek.

A legfontosabb, hogy 3 fő videó típust határoztak meg a szakértők, amivel egy vállalkozás sikere támogatható. Nézzük őket sorra, és közben azt is megmutatom, hogy miben értett egyet és miben nem, a két tábor.

#1: Termék- vagy szolgáltatás-bemutató videó

Talán nem meglepő, de az első számú kedvenc, amelyet mindkét oldal egyaránt első helyen említett: a terméket vagy szolgáltatást bemutató videó. +

Az is kiderült, hogy a cégek többsége itt, a termékek esetében, előnyben részesíti a statikus videókat. Vagyis azt, hogy a kamera szépen körbepásztázza a terméket, esetleg animációval mutatja be annak működését.

Ezzel ellentétben a vásárlók azt jobban szeretik látni egy ilyen videón, hogy valaki HOGYAN használja azt a terméket:

  • például egy okostelefonnál: hogy áll a kézben?
  • egy vizuál táblánál: mekkora egy emberhez viszonyítva?

  • egy ruha esetében: hogyan fest felvéve?

  • egy motoros fűkasza esetében: a kasza súlya mennyire húzza előre az embert?

  • vagy egy autónál: a kocsi mennyire könnyen vezethető…?

  • és még sorolhatnánk...

A szolgáltatásoknál ugyanez a helyzet:

  • hogyan működik?

  • hogyan lehet az irodába, boltba, üzlethelyiségbe eljutni?

  • mi történik megrendelés után?

  • hova lehet fordulni kérdések esetén és kitől érkezik majd a válasz...?

Ebből már láthatod is, hogy a kisebb cégek eddig mit csináltak rosszul: jobbára saját magukról, a termékükről, szolgáltatásukról beszéltek a videóban is, nem pedig a vevőkről. 

A vásárlóknak ugyanis élményekre, benyomásokra van szüksége, nem csak egy 360 fokos fényképre a termékről, vagy egy .ppt prezire a cégről és annak szolgáltatásairól!

Szeretnék mindjárt megmutatni neked 2 remek példát arra, hogy milyen élményt adhat egy videó. (Igen tudom, és előre is bocsánat érte: ezek óriáscégek videói. Ám most ötletekről, benyomásokról beszélek, és ezt meg lehet oldani kisebb költségvetésből is.)

Az első az egyik személyes kedvencem: a Mercedes Benz reklámja, ahol egy nagyon eredeti ötlettel adták hírül a vásárlóknak, hogy milyen stabilitást, biztonságot kapnak az új modelljüktől. A termék videója nagyon jól hozza a márka jegyeit (hófehér kesztyűs kéz) ugyanakkor nagyon humorosan mutatja be a termék forradalmiságát.

Direkt link: https://www.youtube.com/watch?v=69os9jzKF14

A második videó egy remek szolgáltatást mutat be. A szállítmányozás egyébként nem túl izgalmas világát teszi emberközelivé, szerethetővé. Bevallom, kicsit irigy is lettem az ötletre, lévén, hogy sok-sok évvel ezelőtt a videóban szereplő cég konkurensénél, a DHL Expressznél dolgoztam. A szívem ennyi év távlatából is feléjük húz, így kicsit nehéz fejet hajtani a "konkurens" ötlete előtt...

Visszatérve: azt tetszik nekem ebben a videóban, hogy kevesebb, mint 1 perc alatt mutatja be a az expressz szállítás egyik legnagyobb nehézségét és az arra adott tökéletes megoldást. Humorosan, kreatívan.

Direkt link: https://www.youtube.com/watch?v=etHgVKULAi0

A termékvideók - ha elég ötletesek - könnyen terjednek a közösségi médiában is. Ha van egy jól sikerült anyagod, bátran oszd meg az üzleti Facebook profilodon is, a rajongóid örömmel fogják terjeszteni őket.

#2: Az ügyfeleid referencia videói

Remélem Te is egyetértesz velem, hogy kevés hitelesebb referencia létezik, mint az, ha valaki hajlandó a nevét, arcát és a hangját is adni a céged termékéhez.

Az álnéven írt referenciáknak ma már senki sem hisz, de ha egy hús-vér ember mondja el a tapasztalatait egy videón az már hiteles. Elképesztő ereje van a referencia videónak: egyszerre tud tudatosan és tudat alatt is hatni az érzelmekre, a vásárlási intuíciót erősíteni. „Hiszen, ha neki bevált a szolgáltatás, akkor nekem is tetszeni fog!

Erre egy személyes kedvencemet hoztam példának, amelyben Vida Ágnes, a Gazdagmami.hu háziasszonya adott nekem az Enneagram tréning után egy szuper referenciát:

Direkt link: https://www.youtube.com/watch?v=Hfs4ex2NVgA

A legjobb vevőidet bátran kérd meg, hogy egy 1-2 perces videóban mondják el a tapasztalataikat a termékedről, szolgáltatásodról! beszéljenek arról is. hogy miért döntöttek a vásárlás mellett, és beváltotta-e a várt eredményeket?

Ezt a videót pedig mindenképp használd a sales oldalaidon is!

#3: A bemutatkozó videód

Egy kezdő cég életében a legfontosabb, hogy ismertségre tegyen szert. Ezt pedig azzal teheted meg legkönnyebben, ha odaállsz a kamera elé és elmondod, hogy:

  • ki vagy?

  • miért vagy itt? (ez itt küldetésed helye, vagyis: mi az, amiben hiszel, miért hoztad létre a vállalkozásodat?)

  • mit csinálsz azért, hogy a küldetésed megvalósuljon? (a terméked, szolgáltatásod rövid bemutatása, mint egy eszköz a küldetésed megvalósítására)

  • hogyan, milyen módszerekkel teszed mindezt?

A bemutatkozó videók esetében ki kell emelni, hogy a vásárlóidat elsősorban a MIÉRT  érdekli. Miért vagy jobb, mint a konkurenseid? Miért más a Te terméked? Miért tőled vásároljon? Miért vagy neki a speciális szuperhős? Ehhez kell egy nagyon rövid sztori, egy őszinte vallomás a célodról, és egy gyakorlatias bemutatás a bizniszedről. Mint például ez a videó, ami a főoldalunkon látható:

Direkt link: https://www.youtube.com/watch?v=fYtak9NTs88

Érdekes volt a felmérésben olvasni, hogy "bemutatkozó videó" címszó alatt a cégek egészen mást gondolnak fontosnak, mint a vásárlók.

A cégek rengeteg infót akartak átadni bizalomépítés céllal (mikor alapították a céget, mikor bővült a cég, honnan hova fejlődött, hova költözött a raktár, stb...)

A vásárlók szintén azt szerették volna ez alatt a címszó alatt megtudni, hogy bízhatnak-e a cégben, de egész más irányból érdekelte őket a téma. (kik dolgoznak a cégnél, kik a vásárlói, mit mondanak róluk mások, mi a garancia, hogy nem tűnik el egy év múlva a cég)

Vagyis: a cégek közül sokan a bemutatkozó videót egy Rólunk oldal felolvasásának tekintették, és pont ezek voltak azok az infók, amik a vásárlókat kevésbé érdekelték, mert száraznak, unalmasnak tartották.

Ezek alapján talán máris vannak ötleteid, hogy miről készíts videót a marketinged erősítésére. Mindig tartsd észben, hogy a vásárlóidhoz kell szólnia a videódnak. Neki adj információt, a számára nyújts szórakozást, élményeket, és vele legyél őszinte.

Fontos észben tartanod! Nem számít, hogy a titkárnőd, vagy a párod mit mond róla, ők nem a vásárlóid!

Segítségül pedig itt egy szuper kis eszköz, amellyel a videódat: megvághatod, animálhatod, zenét tehetsz alá: ez az Animoto. Ha rövid videókat szeretnél csak készíteni, akkor egy egyszerű regisztráció után ingyenesen használhatod a szoftvert 30 másodperces filmhosszúságig. A rendszerben különböző sablonokat találsz, amelyek közül választhatsz, saját képeket és videókat tölthetsz fel a sablonba, és különböző stílusú zenék közül csemegézhetsz. Kattints ide és próbáld ki >>

Akkor most rajtad a sor!

Ha már van céges videód, kérlek, mutasd meg itt, mindenkinek - most szabad a reklám! :)

Ha még nincs, akkor azt írd meg, kérlek, hozzászólásban, hogy a fent bemutatott három legfontosabb téma közül melyiket fogod elsőként elkészíteni.

Várom a válaszod! Orsi

A Te céges videód milyen? Mutasd meg bátran egy hozzászólásba linkelve!

Hozzászólások (27 db)
Kelemen Attila szerint:
Nagyon jó összefoglaló. Épp mostanában beszéltük a társammal, hogy kellene egy videót csinálnunk. Kaptunk a posztból ötleteket. Kertépítéssel foglalkozunk és szerintem a referencia videókra fogunk rámenni elsőként. Köszi az ötleteket!
2015. 06. 20.
Megyeri Domonkos szerint: Nekünk már van videónk kb 2,5 éve, és szokták jelezni az ügyfelek, hogy ebben a 3 percben igazából nagyon jól összefoglalom, hogy mivel és hogyan tudunk nekik segíteni. Úgyhogy szeretik! Akinek pedig nincs 3 perce, az rögtön az elején kap választ, hogy akkor hol tud velünk kapcsolatba kerülni.
De érdekel bármilyen építő jellegű kritika is!
A videó itt található:
http://ontapadocimkenyomtatas.hu
2015. 06. 21.
Horváth Krisztina szerint: Nagyon hasznosnak találtam, mert több ügyfelem is kér mostanában videót tőlünk. És ez most pont összefoglalja a lényeget:-) Most csináltunk egy sorozatot amit itt tekinthettek meg és várom az észrevételeket ami által jobbak lehetünk:-) köszönöm
https://www.youtube.com/channel/UCHdPHce4v5a--M7f0C2MtkA
https://www.youtube.com/watch?v=16Rd05fxSfs
https://www.youtube.com/watch?v=xBU9Pc8uXrQ
https://www.youtube.com/watch?v=1IrCSWEZQ6A
Én már voltam tréningen és szuper volt imádtam!!!
2015. 06. 21.
Borsche Annamária szerint: Pár hónapja készítettem az első videót, amin még nem beszélek, mert nem volt hozzá elég bátorságom. :-) Aztán csináltam egy olyat is, amin már én beszélek, igaz nem magamról, hanem egy termékről, amit forgalmazunk. Ez nem lett a legtökéletesebb, de vállalható volt és igazából ez hozta meg a kedvem a videózáshoz, úgyhogy most már több anyag is felkerült a youtube-ra.

Itt megtudjátok nézni a videókat: https://www.youtube.com/channel/UC6elJg-llJ1uHtGHZRGL3uQ/feed
2015. 06. 21.
Tornoczky Gábor szerint: Nagyon jó összefoglaló, köszönöm. Persze, hogy lett egy csomó ötletem azonnal. Már megint van mit csinálnom...

A mi elsőnk: https://www.youtube.com/watch?v=j600C6lryZw
2015. 06. 21.
Gál Ildi szerint: Én még nem nagyon mertem ilyet csinálni, a prezentálásba is most kezdek belejönni, végre csinálok modulokat az Ara Tanfolyamunkon :)
De egy "referencia kisfilm" azért akad, és mostmár tényleg hozzá fogok egy jó videóhoz is, köszönöm a sok hasznos dolgot hozzá :)

https://www.youtube.com/watch?t=15&v=2X66AaKYCvw

2015. 06. 21.
Schmidtné Éva szerint: Nekem ez az első videóm, remélem követi majd több is, nagyon izgultam, de gyakorlom és menni fog.
Ha szeretnéd megnézni ide kattints:
https://www.youtube.com/watch?v=HrsPvUVxFXU
2015. 06. 21.
Szőke Sarolta szerint: A könyvünkhöz és a mobilalkalmazásunkhoz készítettünk videót ill. tájékoztató kisfilmeket Apple-s sablonokkal.
http://www.csaszarosanyuka.hu/videoink/
http://www.csaszarosanyuka.hu/sebvedelem_mobil_app/
Új stílust tesz lehetővé az Adobe videószerkesztője. Különösen azoknak jó, akik nem szeretnek kamera elé állni.
http://www.mckenziebudapest.hu/category/video
/http://www.mckenziebudapest.hu/cegeknek/


2015. 06. 22.
Bogi szerint: Nálunk beváltak a videók, főleg, ha játékosabban próbáltuk bemutatni a szolgáltatásainkat ebben a nem túl közérthető iparágban. :)

Pl.:
https://www.youtube.com/watch?v=RScc30pUVig
https://www.youtube.com/watch?v=cMaJoJ3Dr2k
2015. 06. 22.
Csipkay Miki szerint: Néhány amatőr videó tőlem
https://www.youtube.com/watch?v=D3KUCkHNego
https://www.youtube.com/watch?v=ttrB4vMzLjA
https://www.youtube.com/watch?v=E42Y3YKvxkg
https://www.youtube.com/watch?v=9CRc82t4JLY

Egy profi videó a cégtől:
https://www.youtube.com/watch?v=U2Tr4g13Ywo
2015. 06. 22.
Papp András szerint: Sziasztok!
A cégcsoportunkon belül a digitális nyomdánkat szerettük volna egy kisfilmmel bemutatni. Eleinte sok ötlet felmerült (őszinte beszélgetős - termék bemutatós), de egyik sem adta vissza a gyorsnyomdai hangulatot mivel itt elsősorban nem a termék adja el magát, hanem a gyors és jó minőségű szolgáltatás. Ezért azt találtuk ki, hogy rögzítjük a tipikus nyomdai hangokat és készítünk ebből egy dinamizmust sugárzó, lüktető zenét. Közben pedig sorra bemutatjuk a nyomdai gépeket és a tevékenységünket. Ez még annyira friss, hogy itt publikáljuk először :)

https://www.youtube.com/watch?v=SNa84CPg1PE

A videót a kreatív ügynökségünk, a BolkoDesign készítette.
Bátran lehet kommentelni, kíváncsiak vagyunk, hogy tetszik nektek!
Üdv,
András

2015. 06. 23.
Hegyi Nóra szerint: Remélem, hogy látszik mennyire szeretem, amiről beszélek.

https://www.youtube.com/watch?v=AeBcAFbvkd4
2015. 06. 23.
Szendrődi Enikő szerint: A legelső videóm, ahol beszélek is, bútorantikolásról szól: https://www.youtube.com/watch?v=cTU7P3K7PeA
2015. 06. 24.
Dorogi Andrea szerint: Ez a két termékbemutató videónk Orsi szövege alapján készült és a "Profi előadó" tréningje után, miután jól megtanultuk, hogyan kell egy ilyen felépíteni. Nyilván lehet még jobban csinálni, de mi elégedettek vagyunk vele, mert szép forgalmat hoztak a filmek, úgyhogy mindenkinek csak ajánlani tudom, ha sales videózásba fog, akkor előtte csinálja végig Orsi Profi előadó trénigjét. https://youtu.be/wgHMF_Erx5I és https://youtu.be/70PwBD5Rxgc
2015. 06. 24.
Radnó Mihály szerint: Ez egy nagyon régi videó még az őskorból sajnos azóta mi nem csináltunk másikat. januárban kezdtem pont gondolkodni rajta, hogy kell egy másik stílusú videó. Amiben itt Orsi meg is erősített.
https://www.youtube.com/watch?v=RFITso7Y-RU
2015. 06. 25.
Könyves András szerint: Én is forgatok kisebb filmeket, referenciák közül a kedvencem:
https://www.youtube.com/watch?v=FjGPZUnsMIQ


2015. 10. 09.
Máthé Fanni szerint: Az első videóim... Még van, hova fejlődnöm, de már nekiálltam. :)

Egy bemutatkozó videó: https://www.youtube.com/watch?v=znz9agD-6hw

És egy vendégvélemény: https://www.youtube.com/watch?v=2C8FhVhf3GY

Illatos napot! :)
Fanni
2015. 10. 19.
Veronika szerint: Szia Orsi!

Köszönöm szépen a cikket, sok ötletet adtál :)!

Pont ma reggel posztoltam újra egy tavalyi, Powtoonnal készített videónkat, ami a mosható pelenkázást népszerűsíti.

Kíváncsi vagyok Neked hogy tetszik: https://www.youtube.com/watch?v=k9eW1tLYG_g
2016. 01. 13.
Miklós szerint: A jókor jó helyen tipikus esete. Jól megírtan pont arról, amiben most előre szeretnénk lépni. Köszönöm
2016. 01. 13.
Papp Róbert szerint: Mi a videókra nehezen szántuk el magunkat, de a marketingkivitelezőm meggyőzésére beadtam a derekamat...Azóta csak jó visszajelzéseink vannak és a márkánkat és az eladásainkat is érezhetően növelni tudtuk. Számunkra bizonyított, hogy a videó az egyik legjobb marketingeszköz ma és ha tudunk és van értelme, most is mindenről próbálunk videót is csinálni... Ez az első 2 videónk, ami több éve készült ugyan, de mai napig kiválóan működik:

https://www.youtube.com/watch?v=4FAmWt5-U_I

https://www.youtube.com/watch?v=h3MDwBBqx2E

Köszönjük a lehetőséget és biztatok mindenkit, hogy vágjon bele a videózásba, mert kevés az a terület, ahol nem éri meg, vagy nem hasznos! Szép napot!
2016. 01. 13.
Faragóné Keserű Judit szerint: Köszönöm a megerősítést. Én is egyre több videót használok a munkám során, és jó látni a fejlődést (minőségben és az eredményekben is). Néhány hónapja én is készítettem egy "ügyfél referencia videót" több véleményből. Még nekem is meglepően jó volt végignézni. :-) A nevemre kattintva Ti is meg tudjátok. :-)
2016. 01. 13.
Stemler János szerint: Köszönöm az összefoglalót.
Az én céges termék videóm:
https://www.videocontrolpanel.net/vmail.aspx?t=R&l=41446589&d=0F056EC2-8945-4090-9AAA-5F6EB4D4138B
2016. 01. 13.
Krotos Erika szerint: Akkor lehet jó egy videó, ha szokatlan, ha más, mint a többi. Az enyém ilyen. Ráadásul, szerintem nem szabad, hogy hosszú legyen, mert akkor nem nézik meg. Ezért én több részre szabdaltam: http://boldogabban.hu/
2016. 01. 13.
Triikkal-Nováki Nikolett szerint: Már jó ideje készülök rá, hogy saját készítésű videókkal mutassam be a termékeket és az üzletemet.

Ez a kedvenc kávémró készült még régebben: https://www.youtube.com/watch?v=vdveICG9SE0

Ez pedig a legfrissebb:
https://www.youtube.com/watch?v=4wbeVBokX2c

A többi pedig a youtube csatornámon megtalálható. :)

2016. 01. 14.
Horváthné Dunaveczki Leona szerint: Mivel nem látok, ez egy akadály számomra, hogy az egyik leghatékonyabb eszközt használjam, vagy inkább úgy fogalmaznék, hogy kicsit több szervezéssel jár, hogy nekem is legyen.

Köszönöm, nagyon tetszett ez a kis összefoglaló, nagyon hasznosnak találom. Ami videó fellelhető velem kapcsolatosan, az "termékbemutató",, az énekes előadói oldalamat mutatja be, konkrétan fellépésen készült felvételről van szó. Dde lehet, hogy ez a forma nem elég jó a leírás szerint, hiszen énekelek a felvételeken,, és hogy ez hogyan hat, max el lehet képzelni, de nincs látható felvételm mondjuk a közönségről. Csak reménykedem, hogy aki meghallgatja, abban keletkezik valamilyen hatás így is. :)

Többen kérték már, hogy videózzuk le, hogy vakon hogyan pelenkázom a kisbabámat, ez nagyon népszerű kérés és téma, lehet, hogy ez lesz majd valahogy a pozitív életszemléletbe bebugyolálva legközelebb, nem tudom. :)

Egyelőre még csak taktikám van, hogy amikor valahol előadok, vagy fellépek, akkor ha tudom, megszervezem, hogy legyen felvétel róla, és abból adok közre valamit. Küldetésem a pozitív életszemlélet közvetítése a nehézségek tagadása nélkül. Ezt a blogomon, előadásaimon, és énekes produkcióimon keresztül teszem. Itt az egyik kedvenc dalom a youtube-ról:
https://youtu.be/Ij2lUMKAmWg

2016. 01. 14.
Pete Zoltán szerint: Egyenlőre még csak animált videóval próbálkozom, aztán majd lassan lépegetek előre: https://www.youtube.com/watch?v=3a2HZS5IwHI
2016. 01. 20.
Szombati Orsolya szerint:
Sziasztok!

Szuper videókat küldtök, köszönjük! Mindet megnéztük! :)

Csak így tovább, HAJRÁ!

Akik csak most bontogatják a szárnyaikat, azoknak egy kis biztatás: Nem baj, ha még nem tökéletes, a lényeg, hogy CSINÁLJÁTOK!
2016. 01. 26.
Szólj hozzá Te is!
Szeretnél hozzászólásaid mellé avatar ikont? A gravatar.com segítségével 5 perc alatt elkészítheted.

(ne félj, nem jelenik meg az oldalon)
Akadálymentesített változat
Betűméret növelés:
Tippek neked!
Exkluzív tartalom
Következő tréningek
Sales blog friss
Facebook rajongók